Részlet Dr. Horváthné Miklai Szilvia szakdolgozatából. (Teke Lap, 2005/5.szám)
„A tekézés múltjáról, kialakulásáról különbözõ feltevések vannak. Azt mondják, már az ókori görögök is ismerték a tekejátékot, de elõfordult ez az elnevezés a pogány germánok egyik kõdobó játékaként. A feltételezéseket félretéve, az elsõ írásos forrás a teke létezésérõl Hugo von Trimberg (1260-1309) thauerstadti iskolaigazgató tollából ered.
„Der Renner” címû, mintegy 27000 strófás költeménye a legrégebbi okmányjellegû forrásmunka. Ebbõl a mûbõl kiderül, hogy a tekét nemcsak ismerték, de kedvelték is. A szerzõ nem kíméli a kor erkölcseit, így a tekézõk rossz szokásait is kíméletlenül ostorozza.
Ekkor még a golyót dobták, gurították a célul szolgáló bábu felé. A szabályok nem voltak papírra vetve, ezért a játékosok kézzel-lábbal irányítva próbálták a golyó útját befolyásolni, a vereséget pedig nehezen viselték el.
A XIII. századból ránk maradt bizonyítékok azt igazolják, hogy a játék kedvelõi a nép soraiból kerültek ki. A játékok kizárólag a szabadban játszották népünnepélyeken, vásárok, búcsúk, lövészegyleti ünnepségek alkalmával. A pálya lehetett négyszögletes vagy kerek térség, attól függõen, hogy dobták, vagy gurították a golyót. A két forma lényegesen eltért egymástól és ehhez kellett igazítani a pálya berendezését.
A XIV. században a vendéglõsök rájöttek arra, hogy a tekejáték kellõ „üzleti” vonzerõvel rendelkezik, ezért a kocsmák mellé egyre többen építettek kezdetleges tekepályát, amiket ekkor még kuglinak nevezték – a német kugel szóból -, ami gömböt, golyót jelent.
A középkori tekézésrõl árulkodik egy XVII. Századi német fametszet, amelyen jól látszik, hogy a dobótér felépítésére nem sok gondot fordítottak. A pályának nem voltak pontos határai, de a bábuk mögé deszkát helyeztek el, ami feltehetõleg a mai golyófogó verem elõdje volt.
A golyót eleinte kemény földön gurították, késõbb agyagréteggel vonták be a pályát. A pálya egyenetlenségét többféle módon próbálták jobbá tenni. Homokkal, zúzott kõvel, egyes kocsmákban agyaggal kevert állatvérrel törekedtek a golyó útjának akadálytalan célba érésére. A dobótér helyére tölgyfapalló került, a nyitott helyeket lugasokkal védték. A kezdetben nyitott pályákat idõvel lefedték, az idõjárás viszontagságai által okozott korlátokat, ezáltal kiküszöbölték.
Ennek ellenére még a mai napig is találunk olyan falusi vendéglátó kerthelyiségeket, ahol e sportnak a szabad ég alatt hódolnak.
Nem lett volna a játék izgalmas, ha nem lett volna tét. A gyõztes diadalmaskodott, a vesztes búslakodott, néha civakodástól sem riadtak vissza. A jutalom pénz vagy piros kendõ volt. A XVI. században sem tûrték a sportszerûtlen viselkedést, ezért egyes helyeken betiltották a tekézést, másutt megszabták a pénzdíjak felsõ határát.
Hogyan lett a golyóból teke?
A tekézés nem új keletû játék Magyarországon, mert már a középkorban is használták a teke kifejezést. Így hívták, azt a kõgolyót, melyet harci eszközként használva az ellenségre gurítottak ostrom közben a vár faláról.
Kellõ felkészültséget, figyelmet, testi erõt kívánt a tekézés az ezt játszó lovagoktól, harcosoktól. Mátyás udvarában szintén kedvelt játék volt, noha a játék csak egyes elemeiben hasonlított a mai tekézéshez. Mátyus István orvos, az elsõ magyar testnevelési szakíró a XVII. Században a kedvelt népi játékok között említi a csürök vagy más néven tekejátékot. A tekejáték közkedveltségét mutatja Gvadányi József verses elbeszélése hõsének, Rontó Pálnak gyermekkorára emlékezõ szavai.
„Jobb kedvem is vala a karikázáshoz,
Tsürökhöz, labdához, mint a tanuláshoz.”
Lipót császár 1642-ben rendelettel tiltotta el a tekézést országaiban, így Magyarországon is, de, mint általában a népi játékok tilalma, nem bizonyult hatásosnak. Nálunk azonban, a kocsmalátogatási tilalom fenntartásával, a református iskolákban a diákoknak engedélyezték.
A harci népi játékként való alkalmazása a haditechnika fejlõdésével eltûnt, és helyébe lépett a kuglizás. A vendéglátás fedezte fel újra a tekét. A fürdõkben a söntések bérlõinek a sakkjáték mellett a tekét is megengedték, hogy bevezessék. A nagy érdeklõdésre és a nagyobb kihasználtságra tekintettel, befedték a pályákat.
A városi lakosság körében szintén egyre nagyobb népszerûségnek örvendett a játék, ezért a szabadból a házon belülre a pincékbe, vagy külön termekbe kerültek a pályák. Az építõipar figyelmét is felkeltette a belsõ hasznosítás, ezért aszfaltból, márványból, cementbõl, vasból pályákat építettek. A népszerû játékká válás magával hozta, a bábuk, golyók, pályák, tökéletesedését, az eredményjelzõ berendezések, automata pályák használatát. A technika fejlõdésével és a szabályok alkalmazásával a kuglizás népszerû tekejátékká vált.”
Más forrás szerint:
A teke golyókkal és bábukkal ûzött sport, ill. játék. A 28,5 m hosszú, többsávos (sávonként 1,7 m széles) pálya elsõ 6,5 m-e a játéktér, pályatest felõli végén az 5,5 m hosszú és 35 cm széles gurítódeszkával. Az általában fehér mûanyagból készült kilenc bábu magassága egyenként 40 cm, tömege 1750-1800 gramm. A tekegolyó tetszõleges színû tömör mûanyag, átmérõje 16 cm, tömege 2,8-2,9 kg.
A versenyzõk összesen 120-at gurítanak (négy pályán 30-30-at), amelyek fele teligurítás (minden gurítás kilenc bábura történik),másik fele tarolás (addig gurítanak, amíg minden bábu le nem dõl).
A tíz bábuval játszott teke a bowling. Itt a pálya hossza 18,3 m, egy sáv szélessége 107 cm. Az 1-tõl 10-ig számozott,mûanyagból készült bábuk magassága 38,1 cm, tömegük 1530-1640 kg. A golyó átmérõje 21,6 cm, súlya max. 7,25 kg. A golyón ujjtartó lyukak vannak a biztosabb golyófogáshoz.
A tekesportág versenyszámai: férfi és nõi csapat, férfi és nõi egyes (napi egyéni, illetve összetett, továbbá – újabban – sprint),férfi és nõi páros, ill. vegyes páros.
Csak Azértis Tekézõk Társasága 1897. évi csapatkép
A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett, a legkorábbi leletet 7000 éve egy piramis maradványai között találták.A korai középkorban vallási szertartások részeként is említenek egy tekejátékot. Különbözõ változatait ismerték a középkori Angliában, Németalföldön, ill. német nyelvterületen. Az USA-ban a XIX. században, a játék kilencbábus változatának betiltása idején alakították ki a bowlingot (szabályait elsõként 1895-ben rögzítették).
A Nemzetközi Bowling Szövetség (International Bowling Association, IBA) 1925-ben, a Nemzetközi Bábusportok Szövetsége (Fédération Internationale des Quilleurs, FIQ) 1952-ben alakult, utóbbi egységesítette a kilenc- és tízbábus tekejátékok szabályait, és 1953-tól évente, ill. kétévente VB-ket és kontinensversenyeket rendez.
Magyarországon már a középkorban ismertek különbözõ tekejátékokat. Elsõsorban falusi kocsmák mellett építettek döngölt agyagú pályákat, ahol kis golyóval, eltérõ számú bábura, különbözõ szabályok szerint gurítottak. A sportszerû tekézés a 19. sz. végén alakult ki. 1934-ben négy budapesti klub életre hívta a Magyar Tekézõk Szövetségét (MATESZ). Az elsõ csapatbajnokságot 1936-ban, az elsõ egyénit 1938-ban írták ki.
Az elsõ magyarországi bowlingversenyeket a nagyobb budapesti szállodákban az 1980-as évek végén rendezték, még tekepályákon. 1989-ben a MATESZ-en belül létrejött a Bowling Szekció, 1996. júliusában pedig a Magyar Bowling Szövetség (MABOSZ). A MATESZ és a MABOSZ 1996. decemberében Magyar Bábusportok Szövetsége néven egyesült, de ezen belül mindkét szövetség megtartotta önállóságát. E szövetség neve 2003. április 14.-e óta hivatalosan Magyar Bowling és Teke Szövetség. Magyarországon 1964-ben (nem hivatalos) EB-t, 1988-ban VB-t rendeztek.
A tekesport legjelentõsebb magyar alakjai a kilencszeres világbajnok Csányi Béla és a nyolcszoros világbajnok Kovácsné Grampsch Ágota.