A TEKESPORT TÖRTÉNETE

„A tekézés múltjáról, kialakulásáról különböző feltevések vannak. Azt mondják, már az ókori görögök is ismerték a tekejátékot, de előfordult ez az elnevezés a pogány germánok egyik kődobó játékaként. A feltételezéseket félretéve, az első írásos forrás a teke létezéséről Hugo von Trimberg (1260-1309) thauerstadti iskolaigazgató tollából ered.
„Der Renner” című, mintegy 27000 strófás költeménye a legrégebbi okmány jellegű forrásmunka. Ebből a műből kiderül, hogy a tekét nemcsak ismerték, de kedvelték is. A szerző nem kíméli a kor erkölcseit, így a tekézők rossz szokásait is kíméletlenül ostorozza.
Ekkor még a golyót dobták, gurították a célul szolgáló bábu felé. A szabályok nem voltak papírra vetve, ezért a játékosok kézzel-lábbal irányítva próbálták a golyó útját befolyásolni, a vereséget pedig nehezen viselték el.
A XIII. századból ránk maradt bizonyítékok azt igazolják, hogy a játék kedvelői a nép soraiból kerültek ki. A játékok kizárólag a szabadban játszották népünnepélyeken, vásárok, búcsúk, lövészegyleti ünnepségek alkalmával. A pálya lehetett négyszögletes vagy kerek térség, attól függően, hogy dobták, vagy gurították a golyót. A két forma lényegesen eltért egymástól és ehhez kellett igazítani a pálya berendezését.
A XIV. században a vendéglősök rájöttek arra, hogy a tekejáték kellő „üzleti” vonzerővel rendelkezik, ezért a kocsmák mellé egyre többen építettek kezdetleges tekepályát, amiket ekkor még kuglinak nevezték – a német kugel szóból -, ami gömböt, golyót jelent.
A középkori tekézésről árulkodik egy XVII. Századi német fametszet, amelyen jól látszik, hogy a dobótér felépítésére nem sok gondot fordítottak. A pályának nem voltak pontos határai, de a bábuk mögé deszkát helyeztek el, ami feltehetőleg a mai golyófogó verem elődje volt.
A golyót eleinte kemény földön gurították, később agyagréteggel vonták be a pályát. A pálya egyenetlenségét többféle módon próbálták jobbá tenni. Homokkal, zúzott kővel, egyes kocsmákban agyaggal kevert állatvérrel törekedtek a golyó útjának akadálytalan célba érésére. A dobótér helyére tölgyfapalló került, a nyitott helyeket lugasokkal védték. A kezdetben nyitott pályákat idővel lefedték, az időjárás viszontagságai által okozott korlátokat, ezáltal kiküszöbölték.
Ennek ellenére még a mai napig is találunk olyan falusi vendéglátó kerthelyiségeket, ahol e sportnak a szabad ég alatt hódolnak.
Nem lett volna a játék izgalmas, ha nem lett volna tét. A győztes diadalmaskodott, a vesztes búslakodott, néha civakodástól sem riadtak vissza. A jutalom pénz vagy piros kendő volt. A XVI. században sem tűrték a sportszerűtlen viselkedést, ezért egyes helyeken betiltották a tekézést, másutt megszabták a pénzdíjak felső határát.

Hogyan lett a golyóból teke?

A tekézés nem új keletű játék Magyarországon, mert már a középkorban is használták a teke kifejezést. Így hívták, azt a kőgolyót, melyet harci eszközként használva az ellenségre gurítottak ostrom közben a vár faláról.
Kellő felkészültséget, figyelmet, testi erőt kívánt a tekézés az ezt játszó lovagoktól, harcosoktól. Mátyás udvarában szintén kedvelt játék volt, noha a játék csak egyes elemeiben hasonlított a mai tekézéshez. Mátyus István orvos, az első magyar testnevelési szakíró a XVII. Században a kedvelt népi játékok között említi a csürök vagy más néven tekejátékot. A tekejáték közkedveltségét mutatja Gvadányi József verses elbeszélése hősének, Rontó Pálnak gyermekkorára emlékező szavai.

„Jobb kedvem is vala a karikázáshoz,
Tsürökhöz, labdához, mint a tanuláshoz.”

Lipót császár 1642-ben rendelettel tiltotta el a tekézést országaiban, így Magyarországon is, de, mint általában a népi játékok tilalma, nem bizonyult hatásosnak. Nálunk azonban, a kocsmalátogatási tilalom fenntartásával, a református iskolákban a diákoknak engedélyezték.
A harci népi játékként való alkalmazása a haditechnika fejlődésével eltűnt, és helyébe lépett a kuglizás. A vendéglátás fedezte fel újra a tekét. A fürdőkben a söntések bérlőinek a sakkjáték mellett a tekét is megengedték, hogy bevezessék. A nagy érdeklődésre és a nagyobb kihasználtságra tekintettel, befedték a pályákat.
A városi lakosság körében szintén egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a játék, ezért a szabadból a házon belülre a pincékbe, vagy külön termekbe kerültek a pályák. Az építőipar figyelmét is felkeltette a belső hasznosítás, ezért aszfaltból, márványból, cementből, vasból pályákat építettek. A népszerű játékká válás magával hozta, a bábuk, golyók, pályák, tökéletesedését, az eredményjelző berendezések, automata pályák használatát. A technika fejlődésével és a szabályok alkalmazásával a kuglizás népszerű tekejátékká vált.”

Kovácsné Grampsh Ágota